Minden, amit csúszós lejtőn csinálnak.
Praktikus ivási- szex- és sporttippek.
Havas sportok gőzgombóc-perspektívából.

Egy mozgáskorlátozott srác elhatározta, hogy megtanul monosízni és közben blogot ír belőle

Zubreczki Dávid | 2009.02.08. 09:25 6 komment




Coriolan egy gerincsérülés következtében jó időre kerekes székbe kényszerült, majd bottal kezdett járni. Aztán elhatározta, hogy (újra) megtanul sízni és blogot ír belőle. Kiragadtam pár rövid, érdekes, néhol mulatságos részletet a naplóból, de mindenkinek ajánlom, hogy olvassa át az egészet, mert az egész nagyon jó humorú és olvasmányos. Esetleg iratkozzék föl rá, mert bár a monosítanulós része véget ért, ha minden igaz, további sportok következnek tavasszal! Íme tehát néhány kiragadott posztrészlet:

 

Baleset
2008.11.30.

12 évesen, '89-ben volt egy balesetem. Megsérült a gerincem, L1-L2 közt, akkor tolókocsiba kerültem, amiből így-úgy, de kikászálódtam. Egyszer, gondolom, erről is írok itt bővebben, most elég annyi, hogy egy ideje egy bottal járok (hosszabb távra kettővel). Nem könnyed sétát kell azért elképzelni.

A balesetem előtt síeltem még gyerekként, és tavaly tavasszal elkísértem pár barátomat egy kétnapos kiruccanásra Ausztriába. Majdnem 20 éve nem voltam hó, hegy, síléc közelében, és valahogy elemi erővel csapott arcba a dolog, hogy hiszen ezt én imádtam. Azzal a gondolattal -- elhatározással? -- jöttem haza, hogy márpedig ezt meg kéne próbálni újra. A gondolatot szó követte, és végül kitaláltuk, kigugliztuk, hogy bizony nagyszerű megoldások vannak rá, elsősorban ez a mono-, sitski. Akár deréktól lefelé (sőt...) 100%-osan lebénult emberek is nagyszerűen tudnak vele síelni, legalábbis a Youtube-on úgy látszik.

Rossignol Passion meg egyéb nyalánkságok
2009.01.04.

Voltunk vásárolni, természetesen sífelszerelést. A duó nem monoskiző tagjának csudaszép piros Rossignol Passion lécet, bakancsot, botot, gyönyörű az egész. Nekem meg kabátot, gerincvédőt (így aztán bármelyik tini nindzsa teknőcnél menőbb lettem azonnal), meg egy snowboardos csizmát, mivel fogalmam sincs róla, milyen bakancs kell az én szerkentyűmhöz. Mivel az üldögéléshez általában nem kell síbakancs, és elvileg a monoskiben ülni kell mintegy, úgy gondolom, ez a snowboardos megoldás is enyhe túlzás, de így legalább nekem is bonyolult lesz lemenni a hüttében a klotyóra, és ez úgy hozzátartozik a síeléshez, mint Jockey a Dallashoz. Azt még mindig nem tudjuk, hogy pontosan hogy fog zajlani a szerelésem átvétele, ennyiben mintha maguk mögött hagyták volna a Habsburg-éra papíros-pecsétes merevségét az osztrákok, de nem aggódunk.

Monoski, Alpbach: a tökéletes megoldás
2009.01.18.

És reggel ott voltunk. Nagyon alap pálya persze, sima drótköteles felvonó, amit úgy kell megmarkolni, a lejtőt igazából csak vízmértékkel lehet kimutatni. És akkor beszálltam a monoski-be. Ez a beszállás még napokkal később is megelehetősen bonyolult műveletnek bizonyult, egy svéd ember valahol a hegyen később azt találta mondani, hogy "it's more like a spaceship", és mi tagadás, igaza is volt. No de sebaj, legfeljebb kétszer kell megcsinálni egy nap, sőt a hüttézéshez se muszáj kiszállni belőle, bár nyilván jobb úgy, ezt ki-ki döntse el maga majd.

Szóval a dolog a következőképp néz ki: az ember odatámasztja valamihez ezt a cuccot -- vagy megtámasztják neki --, beleül, ami már önmagában komoly mutatvány, mert lényeges, hogy rettentően szoros legyen az egész ülésrész, hiszen tulajdonképpen úgy kell elképzelni az egészet, hogy egy bazi nagy síbakancsban ülünk, ami megy bele a kötésbe és végül egy teljesen hagyományos léc. Ha valahogy beleszuszakoltuk magunkat, jönnek a kötelek, csatok. Abból összesen három van, egy lábfejnél, egy combnál, és a legfontosabb kb. mellkas alatt. Az egy jó széles tépőzáras pánt, amit olyan szorosan kell meghúzni, amennyire csak lehet, hogy az ember ne billegjen a cuccban. Itt szeretnék kitérni arra, hogy ezek a dolgok nagyban függenek a mozgáskorlátozottság mértékétől, de a lényeg, hogy ha a karok mozognak, LEHET monoskízni, sőt muszáj :)

 

(...)

 

Szóval lejtőn lefelé, talpak kint... Előttem Sepp, tökéletesen csinálja, mögöttem Gerhard, hogy ne boruljak, és próbálom csinálni. Az utasítás úgy szól, hogy "don't lean". Nem szabad dőlni semerre, csak a botokkal kormányozni, és majd magától fordul és dől a monoski, amennyire kell. Nyugodjak meg, később lehet dönteni, de most nem szabad. Hát próbáltam nem, de nem nagyon ment, és amint bedőltem, estem is. Nem volt valami jó érzés, hogy tulajdonképpen az első másfél nap alatt, úgy éreztem, semmit nem haladtam, nem éreztem a dolgot, teljesen esetleges volt, hogy egy kanyarnál -- és hangsúlyozom, 0 százalékos lejtőn történik mindez -- elesek-e vagy sikerül.

 

(...)

 

Ja igen, a felvonók. A T- és a tányéros a legegyszerűbb. Kb. térdmagasságban van a monoski-n keresztbe egy pánt, két oldalon egy-egy karabinerrel rögzítve. Ezt a pántot akasztják be a tányérba vagy a csákányba, és a tetején az ember egyszerűen kioldja a karabinert, és ennyi az egész, kényelmes teljesen. Az ülőliftes menet kicsit komplikáltabb, bár kellő gyakorlással szerintem az is teljesen egyedül megoldható. Hangsúlyozom azért, hogy monoski-ügyben nagyon sok minden múlik a mozgáskorlátozottság mértékén, így a felvonózás is. Szóval, van egy kis pöcök a lengéscsillapítónál, amit átállítva, az egész ülés felemelhetővé válik, kb. olyan magasra, hogy az ülőlift nagyszerűen becsúszik alá, és onnantól kezdve minden oké. Odafent aztán lelöki magát az ember a székről, és off we go. Alpbachban -- és állítólag egész Ausztriában -- nagyon profik ezügyben is a liftkezelők, segítenek mindenben, egyáltalán nem éreztem úgy egyszer sem, hogy terhes bárkinek is, hogy segítsen egy kicsit. Úgy leállítják a kabinos felvonót is, míg bepakolják a monoskit -- emberestül vagy üresen --, mint a sicc.

 

Szóval a második napon folytatódott a szerencsétlenkedésem. Sepp kitalálta, hogy túl nagy az ülés, lötyögök benne szerinte (hát én nem éreztem úgy, cipőkanállal kellett kb. beszállnom), és másnapra kicserélte. Hogy ezért-e vagy mert megéreztem valamit, nem tudom, mindenesetre kedd reggel 3-4 forduló után egyszercsak észrevettem, hogy nem esek el. Megpróbáltam nekiereszteni már néha, megállni, és sikerült. Egyedül síeltem, nem volt mögöttem senki. Remélem, el tudjátok képzelni, mekkora élmény volt.

Alpbach #2
2009.01.19.

Szóval ott tartottam, hogy végre egyedül síeltem. Másnapra egy bemutatót tervezett a sísuli, ahova engem is meghívott Margraiter úr, én meg botor módon belementem. Este 8 óra, kivilágított pálya, 30-40 piros ruhás profi oktató, én meg a kis monosíben, 3 napi ismeretség után, ez, mondhatni, felelőtlenség, rögtön gumi nélkül...
De nem volt mit tenni, ott voltam, le kellett csúszni. Kaptam egy snpaszot, hogy ne legyek ideges. Megittam, jó volt, ideges maradtam. Aztán lementünk végül Sepp-pel, ő előttem, én utána, volt lent vagy 200 ember, vakuk villogtak, kiabálás, taps, a szpíker bemondta, hogy 4 napja tanulok... De örültem hogy esés nélkül sikerült.
És csütörtökön felmentünk a hegyre. Az első pálya egy igazi "piros" volt, hát nyeltem kettőt, mikor megláttam, de aztán, amikor nekiindultam, és éreztem, hogy megvan, onnantól nem volt megállás. Feketéken, egész fentről, mindent megettem aznap, és nem rontottam el a gyomrom. Másnap úgy volt, hogy egyedül állok neki, de végül is adtak mellém valakit, akinek a magántanítványa dagadt térddel feküdt otthon. Hát ez egy hatalmas fazon volt, Terrynek hívták, angol volt a javából, ráadásul nyugdíjazott ejtőernyős katona, igazi British Army, ahogy kell. És nem Royal Air Force, azt kiemelte. Egész nap toltuk, hüttéztünk, csúsztunk. A suli rendezett egy versenyt is, hármat pontosabban, bronz, ezüst meg arany fokozat, aszerint, ki mennyire kezdő vagy haladó, én valahogy az aranyban kötöttem ki, ahol a helyezésem nem volt említésre méltó, legalábbis ami az időt illeti, de valahogy este mégis a nyakamba akasztottak egy aranyat, kaptam megint akkora tapsot, hogy tiszta ciki volt már, de azért integettem bátran, és utána is a kocsmában meg mindenhol annyian gratuláltak, hogy végül kezdtem elhinni, hogy valamit csináltam, és nemcsak élveztem ezt az egy hetet, ahogy a csövön kifér.

 

Na, amit még meg kell említeni az az, hogy nem olcsó a dolog. Ha monosízni megyünk, jó eséllyel egyéni oktatást kapunk, és ha nincs velünk egy olyan társaság, aki az alapok után át tudja venni a dolgot, akkor könnyen felkúszik a végén fizetendő összeg 600 euró fölé, ha nekem a teljes árat számolták volna el (amit nem tudom, miért nem tettek), kb. 1000 lett volna a hat nap, csak az oktatás. Ehhez jön a 180 euró, amibe a cucc bérlése került. Ha újat akar valaki venni, kb. 2500 + 500 áfát számolhat, szóval... elsőre mindenképp azt ajánlom, hogy bérlés, és ha már a hegyre engedik, akkor a haverokkal.

 

Kb. ennyit szerettem volna elmondani erről a dologról, remélem sikerült kedvet csinálni a hozzá, meg egyáltalán bemutatni ezt az egészet. Ha valaki ott tart, ahol én tartottam két hete, akkor mindenképpen Alpachba menjen, és Sepp Margraiterrel igyekezzen felvenni a kapcsolatot, ennél jobbat szerintem nem tehet magával annak érdekében, hogy könnyen és gyorsan megtanulja, és újra övé legyen a hegy. Sok sikert!


Video
2009.01.25.

Csináltam egy videót, összevágtam, felteszem. Sajnos nem sok film állt a rendelkezésemre, de annyira nem rossz :)

 

A teljes történet (és remélhetőleg hamarosan a folytatás is) elolvasható a rediscover.blog.hu oldalon!

blog monosí

A bejegyzés trackback címe:

https://hutte.blog.hu/api/trackback/id/tr95929596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

énvagyokazapád 2009.02.08. 14:56:46

Én Ausztriában pár éve féllábú síelőt láttam, aki egy lécen tolta úgy, hogy a botok végé is minisílécek voltak és azzal egyensúlyozott. Ja igen és nem kicsit ment jól.
A post írója is nagyon jó arc, hogy nem mond le a síelésről, hanem így vagy úgy, de leküzdi az akadályokat!
Minden tiszteletem az ilyen akaraterőé!

ChPh 2009.02.08. 14:57:01

elképesztő.... grat a kitartáshoz

nagysütemény 2009.02.08. 15:30:36

Soha nem gondoltam volna, hogy egy meleg nigger elnöke lesz az USA-nak.

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.02.08. 17:15:47

klassz, hogy ezt lehoztátok, minél több ilyet! csak a rend kedvéért teszem még hozzá, hogy van magyar paralimpiai síválogatottunk is, akik nemsokára világbajnokságon vesznek részt. ülő- és álló kategóriában is. :)

bekbórd! 2009.02.08. 18:33:30

Egy lábú síelőt már én is láttam,arra, hogy milyen botokat használt, már nem emlékszem.
De igazán akkor döbbentem le, mikor egyszer egy vakokból(!) álló csoport síelt Stuhlecken, természetesen látó vezetőkkel, oktatókkal. Sárga mellény volt rajtuk "Blind" felirattal. Rövid szakaszokon csúsztak egyesével, az oktató lentről mondta nekik, mikor forduljanak.

Coriolan 2009.02.15. 16:44:29

Köszi, hogy kitettétek. Márciusban megint megyünk, viszek valami jobb kamerát, ha minden igaz, megpróbálok több videót csinálni, a be- és kiszállásról pl :)
Folytatom tehát a blogot, úgy néz ki, érdekel sokakat. Kösz még egyszer.

Hütte anyó levelesládája

Ha van jó sztorid, fotód, videód, kérdésed, élménybeszámolód vagy bármi ötleted, ide írd meg: hutteblog@travelo.hu!

Ezt dobja a Google

Hideg helyek a Travelon

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

süti beállítások módosítása