Nem hittem volna, hogy remek tollú posztolónk felülmúlja önmagát, ráadásul ismét a Benny Hill vonalon. Újabb pompás félreértés Ész Károlytól - hajtás után idős urak pikáns kalandja a síliftben.
Igen, van akkora vonzereje az olasz Alpoknak, hogy az ember még a nyugdíjkorhatár peremén egyensúlyozó generációval is hajlandó útra kelni.
Apám társasága, magukat fittnek mutató anyókákból és nekik imponálni akaró öregurakból állt, ami a sípályák zárását követően hervasztóan ingerszegény környezetnek bizonyult, ám amit a pályán alakítottak, az kárpótolt mindenért. A Benny Hill Showba kívánkozó jelenetözön legcsillogóbb ékkövét teszem most elétek. Előző bejegyzésemhez hasonlóan ez is a felvonózásról szól.
Nyolcas ülős lift, akkor láttam ilyent először. Valószínűleg ott is újdonság lehetett, mivel elég nagy tuszkolódás alakult ki a bejutásnál. Népes senior csapatunk sikeresen átvergődött a kapun, majd az első eresztés előírásszerűen be is csoszogott a vonal mögé. A bal oldali négy helyet ismeretlenek foglalták el a mieinknek a jobb oldali négy maradt. Ahogy Ödön bácsi (vagy ahogy a társaság hölgy tagjai pajkosan szólították: Ödi) ízlésesen pucsítva várta, hogy a feneke alá érjen a forduló lift, már az bearanyozta az egész napomat. Ekkor azonban még nem sejtettem, hogy tartogat még valamit az öreg. Az érkező lift elkezdte tolni, mások lehuppantak a helyükre, Ödi a jobb szélen azonban a karfára ült. Kissé pipiskedve próbált balra korrigálva visszatalálni az ülőkére, de balról jelezték neki, hogy elég a szarakodásból, nem tudják tőle lehajtani a biztonsági korlátot, szóval szálljon ki, mielőtt elemelné a földről. Ödi kiszállt. Hátranézett. Látta, hogy a bátyjáék jönnek mögötte és épp van még egy hely. Mutatós mozgással, derékban kissé előrehajolva, tolatni kezdett. Ödi szakállas bátyja a manővert illetőleg azonnal képben volt és ültében fennhangon irányítani kezdte öccsét. Jobbra, most kicsit balra, balra… mondom balra. Talán mondani sem kell, hogy Ödi bácsi úgy illesztette a kifutópálya utolsó harmadában szörnyű farát szakállas testvére ágyékára, hogy attól még a sokat látott liftkezelők is lebénultak.
Szoríts b@szod, szoríts! – kérlelte lengő szakállú testvérét az emelkedő felvonón az éltes korú síelő. A mellettük ülő csapattagok úgy röhögtek, hogy szerintem elsősorban saját biztonságuk érdekében, erőnek erejével lehúzták a sor elé a korlátot. Ezzel nagyjából az egymás ölében ülő, homoszexuális játszadozást imitáló párocskát is a székbe préselték. Mi közvetlenül a mögöttük induló széksoron ülve követtük végig a jeges félelemmel kevert huncut fickándozásukat. Apámat akkor láttam először és utoljára sírni.Ész Károly
