"Elég furán néz ki a csomagtartóban a bringa és a futócipő mellett a síléc, főleg így április derekán, a húsz fokos tavaszban. Márpedig szükségünk lesz mindháromra, hiszen éppen az egyre népszerűbb hegyi triatlon versenyre, az osztrák Hochkar Challenge-re indulunk. Az esélytelenek nyugalmával viccelődünk útközben, hogy 'mi nyerni megyünk', hiszen ismerve az előző évek mezőnyét, egyszerűbb dolgunk lenne az utolsó helyre pályázni.
Szerencsére egyikünknél sem a kimagasló teljesítmény a cél, egyszerűen csak élvezni szeretnénk, hogy a szervezők egy ügyes ötlettel egybecsomagolták kedvenc sportjainkat és létrehozták ezt az igazán klassz hangulatú eseményt" – írja Pálinkás Norbert, a Síriporter. (Tudjátok, tőle kaptuk a klassz spanyol síelős cikket is.) Át is adjuk neki a szót:
"A verseny rajtjától alig 200 méterre, egy bájos osztrák tanyán sikerült szállást kapnunk, így reggel elég csak komótosan kigyalogolnunk a regisztrációhoz. A Challenge három számból áll: terepfutás, hegyi kerékpározás, és túrasízés. Nevezni egyéniben és csapatban is lehet, a csapat a gyakorlatot váltóban teljesíti: amikor végez a futó, akkor indulhat a bringás, és amikor a bringás felér a hegyre, kezdhet bele a versenybe a sítúrázó. Közülünk ketten indulnak egyéniben, míg mi hárman csapatban. A rajt környékén már nagyban melegítenek és készülődnek a versenyzők, körülöttük segítőik és szurkolóik. Kereken 10 órakor, fotómasinák és drónkamerák kereszttüzében elsül a startpisztoly, és nekiindul a futásnak a több mint 250 fős mezőny.
A közönség kiabál, a futók pedig mosolyogva tűnnek el a szemünk elől. Két kört kell futniuk, az első a rövidebb és vízszintesebb, a másodikban van szinte az összes szintemelkedés, és ott felázott, sáros, sőt néhol havas az út. Az első beérkezők cipőjén, ruháján ez meg is látszik, jó kis tereprally lehetett. Ezt persze ők nem így gondolják, most már kicsit sem mosolyognak. „K…va nagy szívás az erdő”, lihegi akadozó hanggal egyikük, miközben a korlátra dőlve próbálja túlélni a következő perceket. Bringás csapattársa már veszi is le a lábáról a tépőzárral rögzített chipet, ez követi nyomon a versenyzők idejét a célig, a váltó tagjainak tehát mindig tovább kell adniuk a következőnek. A csapatban a bringások dolga tűnik a legnehezebbnek, 700 méter szintet kell feltekerniük a szerpentinen egészen a sípályáig. Ez nagyobb emelkedés, mint ha a Margit-hídtól kerekeznénk fel Dobogókőre, persze mindössze 8 kilométer alatt. Aki járt már Dobogókőn akár autóval is, az el tudja képzelni, milyen meredekséget jelenthet ez!
Hochkar Challenge szakaszok és távok:
Futás: 6 km, 300 méter szint
Bringa: 8 km, 700 méter szint
Sítúra: 2,5 km, 400 méter szint (+ visszacsúszás a célba)
Nálunk persze senki nem akar belehalni, cél az élvezet, így Árpi futónk is a vége felé érkezik, és indítja tovább a bringásunkat. Autóval megyünk a mezőny után, hiszen nekem a sítúra rajtjánál kell várnom, hogy Móni feltekerjen a hosszú szerpentin végére. Azt azért a csak egyesben, kettesben kanyargó autóban ülve is el tudjuk képzelni, hogy érezhetik most magukat a felfelé kerekező arcok, atletikus kihívás ez kérem. Nem is beszélve az egyéniben indulókról, mint nálunk Zsolt és Laca, akik megállás nélkül nyomják le egymás után a három szakaszt.
Ahogy haladunk felfelé, az út mentén egyre több a hó, előző héten itt még nagyban terítették a fehér áldást az égiek. Nem kell aggódni, lesz fent a pályákon elég anyag a síeléshez is. Hochkar síterepe is csak azért zárt be, mert általában olyan kevés a vendég ebben a tavaszi időjárásban, hogy nem éri meg üzemeltetni az infrastruktúrát. Fent a sítúra szakaszt általában a hátsó szűk, meredek fekete sípályán jelölik ki (aki ismeri a Hochkart: a régi, kétszékes lift alatt), de most ott beszakadt a napokban két lavina is, így kb a harmadánál átvezették körben az egyik piros pályára. Cseppet sem bánom, mert a táv így legalább a duplája a tavalyinak, de legalább épp a horror-meredek részt cserélték le egy kissé lankásabbra, ami felfelé menet nem hátrány.
A hütte teraszán, ami mellett a befutót kialakították, már elég jó a hangulat, szól a zene, az úri közönség iszogatva szurkol (vagy inkább szurkolva iszogat), a szpíker pedig lelkesen kiabálja az első beérkezők nevét a mikrofonjába. Igen, az első beérkezőkét: mire mi autóval felértünk, a leggyorsabbak nemhogy feltekertek, és felsítúráztak a csúcsra, de már vissza is csúsztak a célba. Ezek aztán igazán durva teljesítmények! (Teljes eredménylista megtekinthető itt).
Aztán lassan Móni is megérkezik. A lécem már felfókázva: ez a síléc talpára ragasztott, szőrös bőrszerű anyag akadályozza meg, hogy felfelé gyalogolva visszacsússzak a lejtőn. Az idő gyönyörű, szikrázón süt a nap és még itt a magasban is olyan meleg a levegő, hogy egy szál aláöltözőben és rövidnadrágban mászok felfelé. Az előttem induló, kb 70 éves sporttársra „tapadok” (aki egyéniben versenyez!), abban bízom, hogy ez majd nagyobb erőbedobásra motivál. De valamit sokkal jobban tud nálam. Az első meredeken még sikerül is kicsit lopnom a köztünk lévő távolságból, de ez nyilván csak annak köszönhető, hogy a „bácsi” már lenyomott előtte egy futást és egy bringát, én pedig frissen indultam. Aztán a laposabb szakaszon úgy elhúz, hogy a következő meredek után teljesen el is tűnik a szemem elől. Mondom is magamban befelé a szokásos fogadalmam: holnaptól keményen edzeni fogok, és nem iszom több sört! Aztán felérek, a csúcson a lányok frissítővel kínálnak, lehúzom a fókát és már csúszok is lefelé. A hó több mint tavaszias, alig csúszik, a laposakon szinte hajtani kell magam. Váratlanul gödörbe vezet a pálya, újra felfelé kell taposni, erre igazán nem számítottam itt a cél előtt. Végül befutok. A szpíker bemond engem is, legalább három magyar tapsol.
Mi szóltunk az elején, hogy csak viccelünk és valójában nem nyerni jött csapatunk. De végül csak sikerült az első helyen végezni – igaz, hátulról olvasva a listát. Mégis boldogan támasztom le a léceket, és húzom át a csurom vizesre izzadt ruhámat valami melegebbre. A többiek ekkor már javában söröznek a teraszon. Alig várom, hogy én is csatlakozhassak. Ja, hogy alig fél órája fogadtam meg, nem iszom több sört? De hát az csak holnaptól érvényes…"
Aki esetleg kedvet kapott, hogy jövőre Norbiékkal együtt részt vegyen ezen a nagyszerű hegyi mókán, az minden infót megtalál ide kattintva.
