Erősen gondolkodom egy ideje, hogy felmegyek a Holdba, ezzel hívva fel a figyelmet a magyar lakosság rostszegény táplálkozásának veszélyeire. Vagy legalábbis elkúszom négykézláb Ballószögre, így adózva Catullus művészete előtt. Mert lássuk be, nem úgy van ám, hogy az ember csak úgy jön-megy, expedíciózgat a világban.
Az persze világos, hogy amióta az extrém kalandtúrázás nem csak hercegek, grófok, bárók és válogatott cigány legények kiváltsága, azóta pénzt kell valahonnan szerezni a szórakozásra. Természetesen megszoktuk, hogy mindenki magán viseli a szponzor logóját, és magával viszi annak termékkatalógusát, termékmintáit és mobil bemutatótermét. Ez eddig oké.
Csakhogy valami miatt ehhez mostanában muszáj valami nemes célkitűzést is párosítani. Valami állami támogatásért? Vagy a szponzorok szédítésért? Vagy valóban hisznek abban amit a zászlóra tűznek? Ki tudja. Az biztos, hogy egyre hülyébb célkitűzések születnek. A globális felmelegedés ellen két pólus közt cikázó, s közben a Mount Everest csúcsát is érintő fószer még egész tűrhető célt választott.
Az a nyolc nő, aki viszont most hétfőn indult útnak síléccel a Déli-sarka, a Brit Nemzetközösség hatvanadik születésnapját szeretné megünnepelni január elsején a póluson. Onnan is valók mind a nyolcan (mármint a nemzetközösségből) a következő országokból: Brunei, Ciprus, Ghána, India, Jamaica, Új-Zéland, Szingapúr és Nagy Britannia.
Na persze céltól függetlenül biztos jó buli lesz, szorítunk nekik - de tényleg. 40 nap, 8-900 kilométer, helyenként 130 kilométeres szélben és mínusz negyven fokban a nyolcvan kilós cuccok nélkül sem lenne könnyű feladat.
Vajon mi is lehetne stílszerűbb idézet ide, mint a konyhaasztalon a sótartóért nyúló, sarkvidéken kikötő Örkény-hős nemes tettei:
