Minden, amit csúszós lejtőn csinálnak.
Praktikus ivási- szex- és sporttippek.
Havas sportok gőzgombóc-perspektívából.

Hochkar, ahol a boltban síbajnokokkal lehet összefutni, és ahol a kilencvenes években még Putyin is csúszott egyet

hütte | 2015.04.01. 11:51 Szólj hozzá!

Alig, hogy leírtam a hazai síszezont, már jött is a hidegfront és a havazás a hegyekben – mégsem kell túlságosan elpakolni a sícuccokat. Így aztán, hogy nem mondunk még teljesen búcsút a télnek, teljesen jókor esett be a Hütte levelesládájába egy olvasói levél. Zoltán jelenleg Ausztriában él, és kedvenc terepéről, Hochkarról írt nekünk egy hosszú ismertetőt. Át is adjuk neki a szót:

"Diákként a Mátrában volt szerencsém megismerkedni a síelés alapjaival, majd több év kihagyás után végül Ausztriában tudtam igazán a sítudásomat tökéletesíteni. Az akkori, és a mai lehetőségeket összehasonlítva szinte újból kellett mindent tanulnom. Amikor életvitelszerűen Ausztriába költöztem, igyekeztem átvenni az itteni szokásokat, így a síelés is a mindennapjaim részévé vált.

dsc_0036.jpg

A síelés itt ugyanis népsportnak számít, legyen szó céges összejövetelről, vagy a szabadidő eltöltéséről. Bárhol jártam eddig az országban, mindenhol a pályák és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra nagyon magas színvonalával találkoztam. Nem meglepő módon a turizmus mellett évek óta több sikeres bajnokot nevelt ki az alpesi ország. A Hochkar is egy ilyen hely, ami már több hírességet is „kitermelt” az osztrák sítörténelemben: Thomas Sykora, Andreas Buder, vagy a ma is aktív Katrin Zettel.

Hochkar Alsó-Ausztria és Stájerország határától észak-keletre található. A hegy a kb. 15 km-re fekvő Göstling an der Ybbs kis településhez tartozik. Ha valaki egy tartalmas síszabadságra vágyik, akkor érdemes itt megszállni. A sípályán eltöltött órák után jól esik a helyi éttermekben egy finom vacsorát elfogyasztani, vagy a helyi termálban egy zord nap után felfrissülni. A településen, és környékén számtalan szálláslehetőség közül lehet választani. Én ezen a webcímen szoktam keresni, vannak a völgyben és a hegyen is szállások bőven.

p1020530.JPG

Szállások a hegyen


A szállás kiválasztásánál érdemes mérlegelni az alábbiakat::

Fent a hegyen aludni...

...előnyös, mert:
- Tovább lehet pihenni, a szállásról kilépve öt perc múlva már a liftben ülhetünk.
- Nem kell hóláncozni, fel- és le autózni a hegyre.
- Péntekenként esti sízés is van.

hochkar1.JPGFeljutás a hegyre havas, csúszós úton

És a hátrányok:

- Egy jó vacsora, vagy a termálfürdő miatt le kell menni a hegyről.
- Ha vásárolni, tankolni akarunk, le kell menni a hegyről, majd esetleg szakadó hóban visszamenni - ekkor lent hóláncot kell szerelni.
-  A pályaszállások mindig drágábbak.

A völgyben alvásnak ezekkel szemben talán annyi hátránya lehet, hogy a le- és felutazás időigényes, és a helyzet tovább romlik, ha rosszak az út és látási viszonyok. Persze van ingyenes síbuszjárat is, de ebben az esetben menetrendhez vagyunk kötve.

hochkar2.JPGÚt a hegyre

Szállás tekintetében én a jól bevált Familie Reiterits szobáit vagy apartmanját választom. A ház a faluból kivezető 25-ös főút mellett párhozamosan futó belső utcában található. Ideális hely a napi hegyre ingázáshoz, vagy a településre is be lehet menni, akár gyalogosan is. A család nagyon vendégszerető, főleg ha megtudják, hogy a vendég magyar. Ugyanis a férj édesanyja magyar származású volt. Szombathely mellől házasodott Burgenlandba, így néha mennek temetőket látogatni a határ melletti területekre mindkét oldalon.

hoch3.JPGIlyen egy igazi téli reggelen a szállásról elindulni

A házban egy apartman és két szoba van, a pincében van lehetőség a cipők és a ruhák szárítására is. A ház előtt van bőséges hely az autóknak. A feleség szépen rendben tartja a házat és nagyon odafigyel a vendégekre. Minden esetben megkérdezi hogy ízlett a reggeli, fontos neki a vendég elégedettsége. Tehát náluk bárki otthonosan érezheti magát. Amúgy a szállás foglalásokat a „házinéni” intézi. Az anyanyelve mellett beszéli az angolt is. Elmondása szerint a magyarok többségével angolul tud kommunikálni.

hoch4.jpgReiteritsék háza és az utca Háttérben a Hochkar

Tehát egy reggeli ébredés és étkezés után a háztól nyolc kilométer autózás után lehet elérni a hegyre felvezető út kereszteződését. Ma már nem kell fizetni a feljutásért vagy bérletet felmutatni a személyzetnek. Kasszák így már csak fent a hegyen vannak, és mindenki a számára megfelelő jegyet/bérletet veheti meg. Azért azt megjegyezném, hogy három napnál több időre érdemesebb bérletet venni. Illetve aki sokat jár ide, az éves kártyát váltson. Ez a kártya jó a szomszédos Ötscher pályáira is. Amikor nagyon durva időjárás van, és a Hochkart lezárják akkor itt a szomszédban még lehet síelni. Erre több esetben volt is példa, legutóbb 2015 januárjának elején, amikor a viharos szél miatt a liftek nem üzemeltek.

hoch5.jpgHochkar barátságtalan arca 2015 januárjának elején

A hegyre feljutva elsőként megtalálható parkoló rendszer jobb felső sarkában is vannak kasszák, vagy épp a felső parkoló után található sícentrum központjánál is. A készpénz mellett mindenhol van kártyás fizetési lehetőség is. A pályákat tekintve mindenkinek megfelelő szintű kék, piros és fekete pályák közül lehet választani összesen 19 km hosszban. Két csákányos lift mellett hat beülős lift van a pályák mentén.

dsc_0124.jpg

A baby pálya behavazva

Az alsó, központi parkolónál a pénztárakkal szemben kialakított „baby pálya” alkalmas és kifejezetten gyerekbarát lehetőség a kezdő kis palánták számára. Személy szerint a Draxlerloch azaz a nyugati völgykatlan pályáit szeretem, ahol általában kevesebb síelő tartózkodik. Viszont itt hétvégenként elég sok verseny vagy tréning miatt a piros hetes pálya részben le van zárva.

dsc_0038.jpg

Indulás le a piros 4-esen

Természetesen a másik oldalon Häsing 5 vagy 5a pályák is megfelelő lesiklási lehetőséget adhatnak. Akkor még nem is beszéltem a piros 9-es pályáról, aminek érdekessége, hogy a változatos hóviszonyok miatt sokszor komoly nehézségek árán lehet rajta lejutni. Ezekhez képest a 10a, azaz a feketének titulált Sykora pálya abszolválása már egyszerűnek tűnhet.

dsc_0152.jpg

Indulás le a piros 5-ösön


Péntekenként némi felárért cserében van lehetőség esti sízésre is a központban kivilágított kék pályán. Szilveszterkor pedig fáklyás felvonulást tartanak este hattól.

esti.jpg

Esti sízés

A sokféle lehetőség számtalan magyar vonz - találkoztam már itt például a magyar politikai elit tagjaival is 2013 februárjában. De itt tartja táborait a Magyar Egyetemi Síklub is. Természetesen külföldi hírességek is megfordultak már a sípályákon és Göstlingben is. Ezek közöl kiemelkedik Vlagyimir Putyin. (A völgyben, a település központjában, de egy kicsit kieső kis utcában található családi vállalkozás, a Zirbenstube étteremben volt vendég 1990-ben akkori friss KGB főnök, majd későbbi orosz elnök. Legutóbb, amikor ott jártam épp szabad volt az a bizonyos asztal, ahol korábban ő ült. A látogatásról a falon egy kis fotó és újságcikk kiállítás tekinthető meg.)

puty1.jpgputy2.jpgPutyin-emlékfal a Zirbenstube-ban

És ha már a vendéglőknél tartunk: a Zirbenstube-ben és Gasthof Mandl-nál ehetünk finom, és véletlenül sem gyorsfagyasztott különlegességeket. Utóbbi hely a település központjában a 25-ös és 31-es főutak keresztezése, és benzinkút között található meg. Ebben az étteremben vannak igazi vidéki osztrák ételek is. A környékben a folyók és tavak miatt nagy számban tenyésztik a pisztrángokat is, ezért én a legutóbb például egy haltálat rendeltem itt.

hoch6.jpgÍzletes haltál a Gasthof Mandlben


Persze a hegyen is jókat lehet enni: itt a Hochkarhof-ot tudnám ajánlani. Egy kiadós síelés után nincs jobb, mint egy Omas Suppentopf-ot elfogyasztani. A sok „mű” és gyors étel mellett ez egy igazán kiadós fogás. A Hochkarhof ajánlható szállásnak is, mert árban elfogadható, és szintén családias. A Familie Kronsteiner kedveli a magyarokat, a személyzetben is van egy pincér – Robi –, aki már több mint tíz éve dolgozik a családi vállalkozásban.

dsc_0248.jpgPihenés a hegytetőn

Egy kiadós sízés után nincs jobb mint a helyi termál fürdőben felfrissülni. A fürdő egy lánchálózat tagja, amely szinte minden nagyobb síterep melletti településen megtalálható. A bejáratnál a belépőn kívül minden hasznos dolgot meg lehet vásárolni a strandkellékektől egészen a napi újságokig. Aki magánszálláson lakik, az okvetlen kérje a szállásadótól a fürdőkedvezményt, így olcsóbban lehet igénybe venni az Ybbstaler Solebad szolgáltatásait. Ami a klasszikus feszített víztükrös medencén felül külső pezsgőfürdős medencét, szolárium és különféle szauna lehetőségeket biztosít. Külön kiemelem a különféle illat felöntésű szaunákat amelyek mellé történetek is járnak a szauna mestertől. Legutolsó alkalommal például a sörökről volt szó, söraromás szaunázással, a szünetekben sörözéssel. Alternatív vacsoralehetőségként az uszoda vendéglője is szóba jöhet, itt a sütemények, és a csapolt sör különösen finom.

dsc_0156.jpg

Kilátás a Vorgipfelről Stájerország hegyei

A Hockhar és környéke kiváló lehetőségeket nyújt a téli sportok szerelmeseinek a sípályákon és azon kívül. Nekem már volt szerencsém a helyi ABC parkolójában az osztrák sífőnökkel összefutni, akinek a tulajdonában van hochkari pálya is. Valamint a rá következő napon Katrin Zettelel, aki a barátnőjével jött épp vásárolni mint egy átlagember, aki ott lakik."

Fontosabb információk:

A pálya Bécstől az A1-es autópályán közelíthető meg Salzburg irányába, a 100-as km-es csomópontban a 25-ös főútra letérve.

A település központjában a 25-ös és 31-es csomópontok mellett jobbra ás balra található:

- Spar
- Unimarkt (regionális ABC)
- Bank autómata (Sparkasse és Raiffaisen)
- Benzinkút
- Autószerviz
- Trafik
- Sport 2000 (sportbolt és kölcsönző), de ebből van fent a hegyen is

Pályainformációk (árak, hóviszonyok stb.)
http://www.bergfex.at/hochkar/

Szállások
http://www.goestling-hochkar.at/de/?tt=GOESTL_R25

Minden egyéb ami Hochkar és környéke:
http://www.hochkar.com/
http://www.goestling-hochkar.at

beszámoló ausztria olvir hochkar

A bejegyzés trackback címe:

https://hutte.blog.hu/api/trackback/id/tr997324152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hütte anyó levelesládája

Ha van jó sztorid, fotód, videód, kérdésed, élménybeszámolód vagy bármi ötleted, ide írd meg: hutteblog@travelo.hu!

Ezt dobja a Google

Hideg helyek a Travelon

  • Hibás feed URL.

Friss topikok