A zöld síparadicsom kifejezés, azt hiszem joggal pályázhat a minden idők legdurvább képzavara címre, de az biztos, hogy a környezetvédelem egyre fontosabb szerephez juta a síturizmusban is. Az idei tél nagyon korán beköszöntött és a megbolydult időjárásnak Észak-Amerika és Európa síterepei egyaránt örülhettek. Azonban legtöbbször nem hoz szerencsét az idő az ágazatra: épp a téli sportokra épülő turizmus az, amelyik évről évre egyre jobban megérzi a környezetszennyezés következményeit.
Talán a leglátványosabb jele a klímaváltozásnak, hogy 2008-ra az 5000 méter felett fekvő bolíviai Chacaltaya gleccser gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt, a globális felmelegedés végzett a síparadicsommal. Pedig ott kereken hetven éve működött pálya sífelvonóval és teljes infrastruktúrával. A gleccserpályák fogyatkozása mellett a hóágyúzás is mindennapossá válik az olyan helyeken és időszakokban, ahol az korábban föl sem merült. Érdekes ellentmondás, hogy a mesterséges hóelőállítás rengeteg energiát emészt fel, amivel gyakorlatilag a globális felmelegedéshez járulnak hozzá a sípályák.
És az ökolábnyomba nem csak az energia tartozik bele: az Alpokban annyi vizet használnak el egy idény alatt hóágyúzásra, amennyi elegendő lenne egy 1,5 millió lakosú város ellátására. Nem véletlen hogy ezen a területen is megjelentek a környezetkímélő megoldások.
Az első máris a megközelítés. Egy francia kormányzati ügynökség (Agence De l’Environnement et de la Maîtrise de l’Energie) számításai szerint egy síterep szénlábnyomának 73 százalékát adja az utazás. Egyáltalán nem mindegy, hogy például repülővel vagy a tized akkora szénlábnyomú vonattal érkezik a turista.
Nagy-Britanniában épp néhány hete indult egy honlap SnowCarbon néven, mely arra buzdítja a brit sízőket, hogy ne repülővel vagy autóval utazzanak a kontinensre, hanem vonattal. A két síújságíró által jegyzett oldal nem csak részletes menetrendeket és átszállási tippeket ad Andorrától Ausztriáig, de számba veszi azokat a síterepeket is, amelyeket közvetlenül meg lehet közelíteni vonattal. Az árak és menetidők mellett pedig mindenhol fel van tüntetve a szénlábnyom nagysága is, valamint, hogy mennyivel kisebb az egy azonos hosszú repülőútnál. Például London és az olasz Sauze d’Oulx síparadicsoma közt nem csak fél órával rövidebb és majd' negyven fonttal olcsóbb az út, de a repülőn ülő személy szénlábnyoma 96,8 kilogramm szén-dioxid helyett csak 11,1. Arról nem is beszélve, hogy ha a autóval jönne, akkor ez az érték 227,1 kilogramm lenne!
Természetesen nem kell sem síelnünk, ahhoz, hogy figyelembe vegyük ezeket az ajánlásokat, bár elgondolkodtató, hogy a például Veszprém-Zirc vasútvonal bezárása ellen tiltakozók egyik érve épp az, hogy inkább új megállót kellene nyitni az eplényi sípályához.
De a síturista szállások is kezdik felismerni a veszélyt és a környezetkímélő megoldásokban rejlő, kényszerű üzleti lehetőséget. Már az Alpokban is megjelentek a szén-dioxid-semleges hotelek, ahol valóban a legkisebbre igyekeznek csökkenteni az ökológiai lábnyomot. Nem csak a legmodernebb felszerelésekkel, de például azzal, hogy helyben gyűjtött fával tüzelnek vagy pusztán azzal, hogy jobban odafigyelnek: egy alpesi turistaház téli éjszakára nyitva maradt ablakán annyi energia szökik ki, amellyel egy személyautó több mint ötven kilométer utat megtehetne.
[A Napi Gazdaság ökolábnyom mellékletében megjelent írás szerkesztett változata. Fotó: mcgeez]