Minden, amit csúszós lejtőn csinálnak.
Praktikus ivási- szex- és sporttippek.
Havas sportok gőzgombóc-perspektívából.

Lavinabaleset a Tátrában: tévhitek és tanulságok

Zubreczki Dávid | 2010.01.06. 08:34 40 komment

A Kalandtúra blog igen közel áll a 3-án a Tátrában szerencsétlenül járt hegymászókhoz (az iKaland társaság túravezetői írják), vagyis a tegnapi beszámolójuk tele van első kézből származó információkkal. Nem másolom ide az egészet (azt érdemes itt elolvasni), de a legfontosabbakt azért idézem. Azt, hogy minek volt köszönhető a sikeres mentés, és hogy mi az, ami tévesen jelent meg a médiában:

"A sikeres mentés több tényezőnek köszönhető:

  • A sérültek végig higgadtak maradtak, nem állt be sokkos állapot ami ilyenkor fenyegető veszély

  • A szlovák hegyimentők gyorsak voltak, sokan voltak és gyakorlott profik. Hihetetlen nehéz terepen, frissen behavazott sziklákon kellett levinni a három sérültet hordágyon 2100-2200 méteres magasságból patakágyban, törpefenyők között.

  • A Vysoka-csapat a tervezettnél egy kicsit lassabban haladt, így a baleset bekövetkezte után nem sokkal épp hallótávolságban jártak. A szerencsének is köszönhető, hogy a látási viszonyok ugyan nem voltak optimálisak, de nem volt szél és így többszáz méteres távolságból is jól hallottuk egymást."

 

"A médiában megjelent néhány pontatlanság az esettel kapcsolatban. Ez nem feltétlenül a magyar média hibája, hiszen elsősorban a hegyimentők honlapjáról vagy a szlovák médiából értesülnek és a hegyimentők honlapja nem mindig precíz.  Íme néhány helyreigazítandó tény:

  • “…gerincsérülést szenvedett…” - ez így rémisztően hangzik. A valóság az, hogy Petinek két nyakcsigolyája repedt meg, de az orvos szerint nincs szükség műtétre.

  • “…150 métert estek majdnem függőlegesen…” - 150-200 métert csúsztak lefelé 30-45 fokos lejtőn. Volt a csúszásban egy kisebb “repülés” amire mindhárman emlékeznek, de az néhány méter lehetett.

  • “…kiásták magukat a lavina alól…” szerencsére nem zúdult le annyi hó, hogy eltemette volna őket. Igen havasak lettek és átáztak, de nem temette őket be a lavina. A lavina alján az összegyűlt hó térdmélységű volt.

  • “…hajnalban találtak rájuk…” – a valóság az, hogy társaik délután 5-re tudták, hogy hol vannak, 6-kor érték el őket, 8-ra pedig már a hegyimentők is a helyszínen voltak, majd hajnali 2 után érkeztek le a Poprádi-tavi házhoz."

szlovákia baleset hegymászás lavina tátra

A bejegyzés trackback címe:

https://hutte.blog.hu/api/trackback/id/tr801650812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

báró Csekonics 2010.01.06. 09:24:41

Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak - amúgy a hír igaz.
Mai modern újságírás...

Mindenesetre szerencsésen megúszták és ez a lényeg.

vercseh 2010.01.06. 09:29:55

Még csak nem is durva mellétrafálás, ennél pánikkeltőbb dezinformációk keringenek gyakran. Megdöbbentő, hogy egy lavinának mekkora ereje van, de méginkább az, hogy milyen váratlan tud lenni. Így, hogy tapasztalalt hegymászóval történt meg az eset, még elgondolkoztatóbb, nagyon fel kell készülni a lavinaveszélyes terepeken, peeps, ásó muszály.

kispista44 2010.01.06. 09:33:37

Szerencsések mi voltunk még 2003ban.. Valahol ugyanott estünk novemberben, hasonló 100-200m közötti szintet. Egy srácnak ment szét a térde, mindenki romokban volt, de még egy törést se hoztunk össze, nagyjából saját lábon jöttünk le (szintén a tóhoz). Ezeket a hireket olvasva nagyon beugranak az emlékek.. Hát nem volt szerencséjük, de örülök, hogy nem lett "komolyabb" bajuk.

Közöd?? (törölt) 2010.01.06. 09:46:08

faszé kell olyan magasra mászni?

2010.01.06. 09:50:29

@Közöd??: Hogy ne legyenek olyan mélyen mint te. :-)

égafater 2010.01.06. 10:14:54

azért jó baszott veszélyes dolog ez a hegymászás. kicsit sokakat ér mostanában baleset vagy haláleset. megéri ezt a kockázatot?
vajon van ranglista, hogy melyek a legveszélyesebb sportok? és nem a túl extémekre gondolok.
laikusként sztem a hegymászás benne van a top 10-ben.

bvb09 2010.01.06. 10:28:21

Engem az érdekelne, hogy három fószer ugye hegymász... Elnézi, szétszaggatja magát. 20 ember, mindenféle tekknika meg mifasz.om ment, kórház napokig kezel... Ki fizeti ezt az olcsó hobbit? Nekem lehetne ilyen hobbim? Fele ilyen olcsó is lehet, és megígérem, hogy félpénzért nem is csinálok semmit. Az egyetlen helyes válasz, ha biztosítva voltak és a biztosító mindent fizet. Ha nem, akkor az én pénzemből ne mászkáljanak hegyet veszélyesen...

wan2bee 2010.01.06. 10:35:54

@égafater: nem sok extremebb sport letezik a hegymaszasnal. Barmi, amit nem epitett palyan, kiszamitott korulmenyek kozott csinalnak az a legdurvabb. Ugyanis a termeszettel jatszol. Ami durvabb ero barmennyi loeronel, melysegnel, magassagnal, stb..

vicodin 2010.01.06. 10:56:20

Gyerekkoromban én is hegymászó akartam lenni, meg űrhajós, de kinőttem.
Sajnálom, de ha valaki életveszélyes "sportot" űz, akkor csak magának köszönheti ha megsérül/meghal.
Úgy tudom az egyik hegymászónak még gyereke is van. És a saját életét kockáztatja? Sose nő fel?

Na ez kicsit erős lett, de tényleg így gondolom valahogy. Áruljátok már el, az adrenalin szeretetén, a hiúságon és a megalománián kívül milyen okok vezetnek arra valakit, hogy nekimenjen egy életveszélyes hegynek?
Csak azt ne mondja senki, hogy azért "mert ott van". Nagyon nem meggyőző.

Heck Elek 2010.01.06. 10:57:48

Azon gondolkodtam el, hogy vajon ezeket a mentéseket (meg a többit barlagokból, egyéb extrém helyekről, ahova mondjuk a társadalom többsége nem mászkál) meg az orvosi kezelést mi fizetjük az adóból, járulékból ?

Unbiased 2010.01.06. 11:04:45

@bvb09: Egyetértek, és jó volna, ha valaki válaszolna ezekre a kérdésekre. Egyébként egy kicsit hősöknek vannak beállítva, ami nem igazán jó. Hős az, aki pl. élete kockáztatásával megmenti más életét. Aki önként és dalolva vállal életveszélyes kockázatot, az csak vakmerő, és nekem nem szimpatikus.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.01.06. 11:15:10

@bvb09: @Heck Elek: @Unbiased: Ha hinni lehet ennek a bejegyzésnek, akkor volt biztosításuk, ennek köszönhetően szállították őket osztrák cuccokkal: foka.blog.hu/2010/01/06/eross_zsoltot_ujbol_operalni_kell

peti342 2010.01.06. 11:21:42

@vicodin:
Ööö... talán azért mert szeretik a hegyeket? Én például ezért mászom. Nyilván az ember a kihívást is szereti benne, de ha a hegyeket nem szeretné, akkor máshol keresné a kihívást.

@Heck Elek:
A magyar társadalombiztosítás nem téríti meg az ilyen kórházi kezelések és mentések költségeit, viszont vannak olyan nemzetközi hegymászó szervezeti tagságok és ehhez kapcsolódó biztosítások, amelyek ezzel foglalkoznak. Ezek bevételei pedig a tagok által befizetett díjakból származnak, tehát nem az átlagemberek adóforintjaiból

@Unbiased:
Én nem éreztem, hogy hősöknek vannak beállítva, nem is indokolt. Más kontextusban, amikor kiemelkedő sportteljesítményeikről esik szó, akkor meg mindenki maga eldöntheti, hogy miként tekint rájuk:)

lehetetlenember 2010.01.06. 11:24:25

Ezek a srácok ún. extreme biztosítással rendelkeznek, mivel a normál baleset bizt. nem felel az ilyen dolgokért. Effelől tehát megnyugodhat minden aggódó aki a TB kasszát félti tőlük. Már most ugyanilyen nyugodtak nem lehetünk a dohányosok, alkolholisták, nagyzabáló zsírtohonya hüvelykullyal távkapcsolóra gyúró, gyógyszerfüggő embertársaink ügyében. Az ő TB ellátásuk vajon még sohasem aggasztott senkit?

Herlock Sholmes 2010.01.06. 11:24:30

Az emberek keresik a bajt.
És általában meg is találják.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.06. 11:25:52

Egyszer mesélte egy csaj, hogy amikor eltévedtek egy barlangban, ő kimondottan sajnálta, hogy két nap múlva rájuk találtak a mentők. Ti. három jó pasival volt és a hideg miatt összebújva tudtak csak melegedni.
Persze ezt utólag mondta, ott valsz' más gondolatai is támadtak.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.01.06. 11:28:01

@lehetetlenember: De, engem ők szoktak aggasztani.
Nem hallottam még olyat, hogy hegymászó lefagyott orrára fizetett a TB.

vicodin 2010.01.06. 11:33:41

@peti342: Én imádom a hegyeket. Mászom is. A kihívásokkal is így vagyok. De ugye te is érzed, hogy nem erről beszéltem? Hogy nem ugyanaz felmenni a turista útvonalon, vagy egy kis kockázatú úton felmenni mondjuk 3e méter magasra, és nem ugyanaz nekimenni a Himalájának, vagy egy sziklás havas meredek falnak 3e méteren?

Igenis vagy egy szint, amitől kezdve ez erősen életveszélyes. Te is tudod, én is tudom, mindenki tudja. A kérdés értelemszerűen erre vonatkozott.

bp123456 2010.01.06. 11:34:02

Ha mindenki olyan lenne, mint az itt aggódók, akkor most még mindig a barlangban ülnénk, s fagyokodnánk, mert még a tüzet se ismernénk, mert az veszélyes...
Szerintem a székben ülve tévézés sokkal több kiadásba kerüla TB-nek, mint az ilyen balesetek, a punnyadó tömegek miatt - akik mozgáshiány miatt szorulnak mindnféle kezelésre, csak általában nem azonnal látszik közvetlen ok-okozati összefüggés - mégse félti senki a TB-t...

vicodin 2010.01.06. 11:38:51

@bp123456: Ezt magyarázd el azoknak a gyerekeknek, akik árván nőttek fel, mert az apjuk irreális kockázatot vállalt.

Amúgy a civilizációt nem elsősorban az adrenalinbolondok vitték előre, hanem a nagyobb biztonságra és rendezettségre vágyók.
A punnyadókat összevetni a hegymászókkal pedig tipikus mellébeszélés, ahogy elnézem itt senki sem kampányolt a punnyadás mellett. A sport jó dolog, itt az irracionális kockázatról van szó.

lehetetlenember 2010.01.06. 11:54:02

@vicodin: Magam is hegy imádó vagyok, és bizony azt tapasztaltam hogy az alacsony kockázatú útvonalak is bizony percek alatt tudnak szélsőségesen veszélyessé válni, elég egy csúnya felhő, szél vagy kőomlás. Jellemző, hogy Erősséket sem az aznapi jégfal mászás során érte a baleset, hanem egy viszonylag ártalmatlanabb ereszkedéskor. Ettől persze még igaz hogy óriási kockázatot vállalnak. Számolnak is vele, ez egy választás kérdése. Mint ahogy az is ha valaki a láncdohányzás mellet dönt abban a reményben hogy őt úgyis elkerüli a sugárkezelés és a chemoterápia.

csillagkutya seven 2010.01.06. 11:59:35

az rendben van, hogy ez a hobbijuk. az is, hogy más teljesen más kategória az ő biztosításuk, legyen is! de hogy miért kell hetekig velük foglalkozni, azt nem értem! balesetet szenvedtek, mert olyan helyen voltak, ahol ez nem ritka, tehát tudják mire számíthatnak, de hogy lassan hősök lesznek a semmire, ezt azért nem kellene! semmi jót és hasznot enm hoztak az országnak, ennyi! amúgy mielőbbi felépülést nekik!

peti342 2010.01.06. 11:59:42

@vicodin: Szerintem az, hogy egyes emberek mit tekintenek irreális kockázatnak, egyénenként eltérő. A legtöbb hegymászó (köztük a sikeresek is) szerintem nem vállal irreális kockázatokat, hiszen nem az a céljuk, hogy meghaljanak, hanem hogy túléljenek, értelemszerűen:) Jó hegymászó az öreg hegymászó ugyebár - a növekvő tudás és rutin éppen azt szolgálja, hogy a kockázatokat minél jobban tudd felmérni és kezelni.

Ezek az emberek tisztában vannak azzal, hogy milyen kockázatot vállalnak, a legtöbb esetben a családjuk is tisztában van ezzel. Ettől függetlenül persze megértem, hogy ha ez a kockázatvállalás Neked nem szimpatikus, tőlem is távol áll.

peti342 2010.01.06. 12:03:33

@csillagkutya seven: azt ugye realizálod, hogy vasárnap történt a baleset. Azóta eltelt három nap (vö. "miért kell hetekig velük foglalkozni")... Egyébként meg a médián bármit is számot kérni szerintem teljesen értelmetlen. Ha nem tetszik, ne olvasd / nézd / stb.

vicodin 2010.01.06. 12:09:57

@lehetetlenember: Valóban, ahogy írod: választás kérdése :)

@peti342: Komolyan, ha nem lenne családjuk, nem húznám fel magam ennyire. De aki gyereket vállal, meg várja az asszony is, az már nem csak önmagáért felelős, hanem másokért is.
Eh, hagyjuk :( Sziasztok.

wagabound 2010.01.06. 12:11:33

Megtanulni hegyet mászni (nem túristaként!) nem haszontalan dolog, hiszen a sérülteket ki hozná le, ha nem tanult és tapasztalt hegymászók? Ugyanez vonatkozik a kimondottan alpinista tudást igénylő épitészeti-műszaki feladatokra is.

Családos embereknél ugyanakkor önzésnek,felelőtlenségnek tartom a szándékos veszélykeresést pusztán a dicsőséget, a sport(?)eredményt hajszolva, akár járhatatlan hegyet mászva, akár egy szál ladikban körbehajózva a Földet...

Frunkp 2010.01.06. 12:26:45

Nem veszélytelen sport,de ha összehasonlítjuk a síeléssel, már nem is tűnik olyan vészesnek. És a sípályán akármilyen ász is vagy, megvan az esélye (szerintem nagyobb is mint hogy bárjol lavina útjába kerülj),hogy valami barom golyóban elkaszál egy kanyarban.Láttam már olyat,hogy egy veszélytelennek látszó ütközés egy nyílt törést, és koponyasérülést okozott.Ennek ellenére a sípályák látogatása inkább számít családi hobbinak,mint extrémsportnak...

kispista44 2010.01.06. 12:29:02

Lehet sírni a biztosítás miatt, de ahogy mondták mások is, az alap utasbiztosítások hegyre nem jók, más kérdés a TB persze, ha hazajöttek. Én tizenéve mászok sziklát, falat, voltam pár hegyen is, soha nem volt komolyabb bajom. Viszont focizni nem merek, 3 hónapig lejártam, de abbahagytam mert veszélyes, egy srác a szemem láttára törte cafatokra a bokáját. Még a mentős is azt mondta: "hübazeg". Aki rendszeresen kosarazik, focizik, gondolja végig hány sérülést látott maga körül, és utána pampogjon, hogy veszélyes a mászás.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.06. 12:31:11

Többeknek: Szerintem a kezelésüket, ellátásukat, műtétjeiket fizeti a TB, csak a mentés költségeit nem, erre való a biztosítást is tartalmazó (pl. ÖAV) tagsági. Persze extrém esetben (túl sokat lopnak ki a húsosfazék mellett állók a TB kasszából :-/) ezen lehet szigorítani. Viszont akkor azt is nagyon szeretném, ha azoknak sem fizetné a TB az ellátását, akik részegen, és/vagy az engedélyezett sebességet jelentősen túllépve, esetleg a közlekedési szabályokat más módon megszegve okoznak / szenvednek balesetet, akik azzal játszanak, hogy a talált lőszert, fel nem használt petárdát szétszerelik, és sorolhatók még más, leginkább a Darwin-díjra esélyes esetek.

kispista44 2010.01.06. 12:37:30

Egyébként megjegyzem, hogy egy bizonyos nehézségi szint feletti útban történő balesetet már nem fizeti a TB, ha jól tudom. Nagy köcsögség szerintem, főleg ha egy tüdőbeteg dohányosra, vagy a sok drogosra gondolok, akikre meg toljuk a pénzt. Inkább annak nem fizetném a szív és érrendszeri kezeléseket, akik nem sportolnak..

Regös Blinda 2010.01.06. 12:48:15

Olvasom a hireket napok ota, egy fura momentum nrem bukkant elo sehol.
Eross Zsolt ki hegymaszo, hanyadik tragediajat szenvedi el?
Hany ember serult, halt mar meg az o turavezetese alatt.
Magam is nagyon amator szinten hegyet, s jeget maszom, sot munkam leven bizonyos ipari alpinista trukkokkel kell megismerkednem, de ezzel a turavezetovel meg egy buszmegalloban sem allnek egyutt.
Azonkivul szakmai korokben az a hir jarja, hogy ez tura fizetos volt...

jolt 2010.01.06. 12:54:21

Ha mar a pontositasoknal tartunk: ez most akkor lavina volt vagy pedig egy leszakadt hoparkany?

Laughing Buddha 2010.01.06. 13:01:21

Azt beszélik errol az Eross Zsoltrol, hogy egy ongyilkos hegymaszo szekta szellemi vezetoje...

Gazuzem 2010.01.06. 13:03:49

@Heck Elek: Szlovákiában minden olyan (hegyi)mentésért, ami olyan helyen történik, ahová nem jut el a mentőautó, fizetni kell. Ha a sípálya tetején töröd el a lábadat, és úgy hoznak le, azt is fizetned kell. A hegymászók mentéséért is bizonyára több ezer eurót számláztak, amit feltehetőleg a sportolók biztosítója fizet. Ne sajnáljuk a hegyimentőktől a pénzt, megérdemlik, sokszor ők is az életüket kockáztatják.

Pierr Kardán 2010.01.06. 13:52:17

@Gazuzem: Na ja, de ha őrült emberek nem másznának elbaltázott helyekre és ott nem törnék össze magukat, akkor hegyimentők se kellenének...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.01.06. 14:10:58

@Pierr Kardán: Azért valakinek a síutazás első napjának első délelőttjén, a hüttében totálisan beseggelt kocasíelőt is le kell hoznia, mert ha ott dobja fel a pacskert a pályán, az rosszat tesz a cég hírnevének.

Hütte anyó levelesládája

Ha van jó sztorid, fotód, videód, kérdésed, élménybeszámolód vagy bármi ötleted, ide írd meg: hutteblog@travelo.hu!

Ezt dobja a Google

Hideg helyek a Travelon

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

süti beállítások módosítása