![]() |
A SkiEurope összeállítása szerint mindenhol remek a hó, a jelentésben még Hollandia is meg van említve, amelyet pedig csak nagyon ritkán illesztenek egy mondatba a víz szilárd halmazállapotával. Kicsemegéztük belőle az európai helyeket, majd a vidám összeállítás végére odabigyesztettük a hazai adatokat. Bár lassan inkább a balatoni lángossütők nyitva tartási idejét figyelhetjük, ha így folytatódik.
Európa szerte 2-3 méteres hó van egy csomó helyen és a nagy gazdasági világválság ellenére egy rakás üzemeltető az üzlet fellendüléséről számol be. A legtöbben azt mondják, ha már nem is hull több hó, akkor is kitart az idény áprilisig, májusig.
Európában épp Ausztria kapta a legtöbbet az elmúlt héten, úgy hogy örülhetünk. Több mint húsz helyről számoltak be két méteresnél nagyobb hóról, a legjobbak a "német nyelvű alpokban" a skiEurope szerint: Arlberg, Axamer Lizum, Hochzillertal, Ischgl, Kitzbühel, Silvretta Nova, SkiWelt Wilder Kaiser, Sillian és a Zillertal Arena. Nassfeldben 95 centi hullott a héten, 110 kilométert lehet használni (bár figyelmeztetnek arra, hogy a lavinaveszély miatt mindenki maradjon a kijelölt pályákon).
Remek a helyzet Németországban és Svájcban is, ahol Zermattban talán az egész világ legvastagabb (671cm) hótakaróján lehet siklani. De Franciaország és Olaszország sem panaszkodhat. (Na meg Anglia és Spanyolország sem.)
Ami a keleti blokkot illeti, Bulgáriában folytatódik a havazás és az átlagos szezon, Szlovákiában 110 hely működik, Csehországban 70, a szlovák Paradicsomban és a Kis-Fátrában 5 centi hó esett a héten. Egyes helyeken 50 százalékos kedvezménnyel csalogatják a pályára a síelőket.
Ami a magyar helyzetet illeti. A múlt hétvégi remények ellenére Bánkút és Nagyhideg-hegy bezárt, Dobogő ki sem nyitott. A többi hely is félgőzzel működik,
Mátraszentistván:
VAN HÓ - NYITVA VAGYUNK!
PÉNTEKEN is csak a Sípark felső része üzemel, a 4-es és 3-as pályákat kíméljük, ezért, átmenetileg lezártuk a korábbi esőzések miatt! Pénteken tehát három lift működik, a felső csákányos, a kis korongos és a felső baby lift az oktató réten. Egészen jók a hóviszonyok a működő pályákon! A kedvezőtlen időjárás miatt a hétvégén ESTI SÍZÉS NEM LESZ! Szombaton kicsit rányújtunk a nappali sízésre a liftek 16:30-ig járnak. Szombaton este esőzés kezdődik, mely vasárnap délutántól havazásba vált át. A szombat esti rendezvény a "Hütte Party" zártkörű - kizárólag a versenyzők és szervezők részére szóló program - mely 23:00-kor véget ér!!!
Jövő hét csütörtöktől várhatóan ismét nyitnak a nagypályák!
Naponta többször is friss információt adunk a pályák állapotáról a Fórumban!
Eplény:
Csak az 1-es és 2-es pálya üzemel. Amennyiben a hétvégén - vagy azt megelőzően - a sorbanállás elérné az 5 percet, beindítjuk a 3-as csákányos felvonót is.
A pályák ratrakoltak. A hó felülete kásás, olvadt. A mai nap nagyon meleg volt és ez várható pénteken és szobaton is!
Nagyvillám:
Csak oktatásra vagyunk nyitva péntek estig!
Péntek este edzés lesz egységes 500 Ft-os áron!
Hétvégén a hétfői EXTRA KEDVEZMÉNYES árakon lehet síelni!