Minden, amit csúszós lejtőn csinálnak.
Praktikus ivási- szex- és sporttippek.
Havas sportok gőzgombóc-perspektívából.

Szauna a síliftben. Meztelenül lanovkázhatunk a síelők felett

Zubreczki Dávid | 2009.04.30. 10:53 11 komment

saunagondola-1[1]

Mi mással is búcsúztathatnánk a szezon végén lassan bezáró Hütténket, mint kedvenc visszatérő témánkkal: egy jó kis pályán meztelenkedéssel. Most azonban nem pucér szánkózásról, meg fedetlen seggű hóba lógásról lesz szó, hanem luxusgondolázásról. Egy finn pályán ugyanis szaunaliftet helyeztek üzembe.

saunagondola2[1]

Az elsőre kamuszagú témának a Homeboy’s Ski Blog járt utána legfrissebb posztjában, és úgy tűnik a hír igaz, a szaunagondola létezik. Az első és világon egyetlen üzemelő modell Ylläs terepén található (bár más források szerint már létezett korábban is). A négyüléses lanovkában legfeljebb két órát tölthetnek az utasok, ami két körnek felel meg a mintegy két kilométer hosszú, 430 méter szintkülönbséget áthidaló pályán. Az egészen mókás, kivülről is faborítású kabin szépen be van akasztva a hagyományos fülkék közé. Az ablaka sötétített, így akár meztelenül is lehet szaunázni, miközben az ember a tájat bámulja körben. Az ára 1000 euró, viszont csak azok vehetik igénybe, akik előtte már megváltották az 500 eurós belépőt a hagyományos szaunába.saunagondola4[1]

saunagondola3[1]

Fotók: Homeboy’s Ski Blog

finnország pucér szauna felvonó ylläs

A bejegyzés trackback címe:

https://hutte.blog.hu/api/trackback/id/tr371095198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tahu 2009.04.30. 12:24:51

@Té, mint Tamás: +500 az alapdíj = 1500 euró. Több mint 430 ezer ft. és még a nőt is neked kell vinni :DD

Tapmancs 2009.04.30. 12:28:35

Hogy oldják meg az energiaellátását?

lIlIlI! 2009.04.30. 12:46:49

ha lenne is ilyen, az ára inkább 100 ojró lenne és húsz perces, különben megdöglenének 2óra alatt a geci melegben. vagy kiugoranak a hóba?
de leginkább fotóbolt.

PMirko 2009.04.30. 13:10:46

Agyam eldobom. Bár valóban van néhány problémás pont. Például, hogy két óra alatt mindenki szívrohamot kap a szaunában, zuhanyzónak meg nem látom a helyét. Másrészről ezt biztosan hülye turistákra tervezték, tekintve, hogy a finnekről a legkevésbé sem mondható el, hogy rongyrázók. Másrészt még a panellakásokban is szinte mindenkinek van saját szaunája.

moncayo 2009.04.30. 13:13:07

Kamu, 2 órát nem lehet lenni egy szaunában non stop, 80-90 C fok között.
Technikailag ugyan megoldható lenne az energiaellátás (mint a metró esetben), de 1 kocsi miatt horribilis áron kellene az egész pályát kiépíteni, szóval kamu lesz.
Amúgy az 5let nem rossz :)

ProjectG 2009.04.30. 13:16:09

Két kör két óra.
Egy kör egy óra
Fél kör (ugye ha sielünk ennyit kell ülnünk a felvonón egy csúszásért) fél óra.

A két kilométert fél óra alatt teszi meg a sílift?? Kissé tötymörgős modell lehet..

GergőÁron (törölt) 2009.04.30. 14:01:48

Mondjuk ami az energiaellátást illeti aggregátorról, akkumulátorról gondolom hallottatok, szerintem mindkettő elég jó opció.

Lehet ám, hogy egy körre azért jön ki fél óra, mert mondjuk a 10 perc alatt felszalad a hegyre a gondola, csak aztán áll az állomáson 20 percet, hogy hempereghess a hóba, lezuhanyozhass, közben lehessen tölteni az akkumulátort...

prkl 2009.04.30. 16:01:31

a hitetleneknek: www.savonsanomat.fi/video-kuva/videot/hiihtokeskuksen-saunahissi/70877

a vegefele van a szaunas kabinrol

1000 euro sok, de ha olcso lenne, akkor mindenki ki akarna probalni. azert vannak itt gazdagok, akiknek nem okoz kulönösebb gondot kifizetni.

Tapmancs 2009.05.01. 17:40:42

@moncayo: nem oldható meg a dolog úgy mint a metró esetében, az fix páya, ezt meg lengeti a szél ide-oda.
+ csak a kabinokat tartó kötél van a képeken

@GergőÁron: a szauna teljesítménye legalább 2-3kW, ehhez kb akkora akksi kéne mint a kabin maga.:)
És amíg Te hemperesz a hóban, meg töltik az akksit, addig a többi síelő vár a kabinjában és a sorban a felvonó előtt.

Hütte anyó levelesládája

Ha van jó sztorid, fotód, videód, kérdésed, élménybeszámolód vagy bármi ötleted, ide írd meg: hutteblog@travelo.hu!

Ezt dobja a Google

Hideg helyek a Travelon

Nincs megjeleníthető elem

Friss topikok

süti beállítások módosítása