Ész Károly sztorija egyáltalán nem nevezhető mindennapinak. Akkora félreértés van benne, hogy Shakespeare is megirigyelhetné, bár a pikáns téma miatt inkább egy Benny Hill Showba illene (akiről nem is értem, miért nem nevezetek el még sípályát, ha már egyszer ilyen neve van).
Látásában fogyatékkal élni kénytelen fiatalemberként osztom meg veletek
finom erotikába nem hajló alpesi élményemet.
Baráti társasággal a pálya aljában. Köztük én magam, aki szakítva a
dioptriás szemüveg párásodása okozta-, hosszú évekre visszatekintő
szarakodással, síszemüveg-mentes vakulással, immáron kontaktlencsével a
szememben készülődtem az első bevetésre.
Négyszemélyes kabinos felvonó. Két decens osztrák úr mellé préselődtünk
be, barátom tetszetős húgával. Az ajtó záródása után elégedetten emeltem
homlokomra a síszemüveget, és kesztyűs kézzel megtöröltem a szememet. Hiba
volt. Az egyik szememből kiesett a lencse.
A veszteség váratlanul ért, de azonnal tudtam, mit kell tennem.
Megmerevedtem, mint a fagyott kutya lába, csupán a fogaim között szűrtem a
szavakat: Nóra (nem így hívják) nézz rám kérlek! Nem látod? Nóra közelebb
hajolt és fürkészni kezdte arcomat. Semmi. Közelebbről nézd má’
baszki, onnan tutira nem látod, tök átlátszó! – tört ki belőlem a
felvonóba ültetett szobor keserve. Nóra a jó ízlés határán egyensúlyozva,
mélyen a személyes aurámon belül igyekezett tájékozódni. Semmi. A felvonó
már a pálya felénél tartott.
Ekkor villant belém a gondolat, hogy talán a kabátom nyakán belülre esett
a kis genyó. Kisszívem – ütöttem meg a szituációhoz igazodó
bizalmasabb hangot – megtennéd, hogy lassan, nagyon óvatosan
elkezded lehúzni a kabátom zippzárját? Tudtam, ha nem kerül elő,
Jumurdzsákként szívom végig az egész napot. Nóra ujjai között finoman
elindult lefelé a roló. Mellettünk a két vén labanc zavartan, mégis
látható izgalommal kezdett fészkelődni. Ekkor már félig lent volt a kabát,
Nóra odabent nagy szakértelemmel tapogatózott úgy vizuális úton, mint
taktilisen. Semmi. Ez alatt felértünk a célállomáshoz. Wir steigen noch
nicht aus, wir sollen noch ein Rund – jeleztem ekként, hogy bocs, mi
megyünk még egy kört. Láttam a két osztrák szemében, hogy nincs kétségük a
folytatást illetően. Bennem még élt a remény, de visszaút kutató akcióját
sem koronázta siker.
Utóhang: Elég hamar meg lehet szokni, hogy csak az egyik szemmel látsz
élesen. Így is simán síelhető a bérc. A kontaktlencse este, vacsora után
előkerült. Kicsire összegyűrődve, a szemhéjam alól piszkálta ki
orvostanhallgató pályatársunk.